2013. október 28., hétfő

ÉLETNEK KORONÁJA

A Szent Korona képrendjének összefüggései Szent István Intelmeivel



Vitán felül álló tény, hogy Szent István király intelmei Imre herceghez korabeli és hiteles mű. Hogy csak egy konkrét példát említsünk a magyar hivatalos történelemkutatásból, maga Györffy György egyenesen így fogalmaz: „A kétségtelen hitelű törvényekkel együtt való áthagyományozás és az a körülmény, hogy a Nagylegenda írója István király személyes művének mondta 1080-ban, amikor még éltek az 1020-as évek szemtanúi, komoly súllyal esik latba amellett, hogy az Intelmek összeállítását István királynak tulajdonítsuk.” Márpedig ha ez így van, e tény kellő alapot szolgáltat ahhoz, hogy tágabb összefüggések körébe ágyazzuk. Nevezetesen az Intelmek mondanivalóján és szerkezeti felépítésén keresztül megkíséreljük bizonyítani a Szent Korona István királyhoz való kötődését. 


Hogyan kapcsolódik össze a Korona és az Intelmek?

Először is úgy, hogy az Intelmek szövegében összesen tízszer szerepel a korona szó. Mégpedig ilyen szövegkörnyezetben:



„Ha a királyi koronát meg akarod becsülni...“


„...sem az örök uradalomban vagy koronában nem lesz részük.“

„Te is ezt tegyed, hogy koronád híresebb, életed boldogabb és hosszabb legyen.“

„Mert ha e rendet megtartod, dicső koronádat teljességgel felmagasztalod.“

„...a királyi korona ötödik cifrázása.“

„...így lesz majd koronád dicséretes és ékes.“

„...hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.“

„És az engedetlenség szelletje a korona virágait szórja szerte.“

„Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját...“

„Mindez, amit fentebb érintettünk, alkotja a királyi koronát...“

Jól tudom, hogy mindezeknek szimbolikus magyarázata is lehetséges, hiszen akár az Evangéliumban, akár más szent iratokban több helyen is szó esik a koronáról, mint jelképről. Nézzünk erre néhány példát:

„Ezért szeretett testvéreim, akik után vágyódom, örömöm és koronám: így álljatok helyt az Úrban, szeretteim!“ (Fil 4,1)

„Boldog az az ember, aki a próbatételt elviseli, mert ha hűnek találják, elnyeri az élet koronáját, amelyet Isten az őt szeretőknek megígért“ (Jak 1, 12)

„Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2, 10)

De ne hagyjuk figyelmen kívül azt sem, hogy maga az István név koronát jelent. Írom ezt az Intelmek szellemi atyjának neve miatt is, de gondoljunk Szent István protomártírra is, akiről így ír a Legenda Aurea: „István a vértanúk koronája volt, vagyis az első közülük az Újszövetségben.“ (Lásd: Apcsel 7,59-60)
Érezzük hát a korona üdvösséggel, égi ajándékkal kapcsolatos jelképi értékét, amit például az is jelez, hogy az Egyház tanítása szerinti sarkalatos és teológiai erények képi megjelenítésében többször előfordul mint szimbólum.
Mégis az Intelmek fent idézett sorai, a korona szó többszöri említése arra ösztönöz, hogy figyelmünket Magyarország legszentebb királyi relikviája felé fordítsuk. (Ismereteim szerint, tőlem függetlenül, Csomor Lajos hasonlóképpen összefüggésbe hozta a Szent Koronát az Intelmekkel.)
Nézzük meg először a Szent Korona képrendjét!



A keresztpántok által alkotott középpont trónoló alakját Atyaistenként szokás megnevezni.
A pántokon apostolokat látunk. Elöl: János és Bertalan, hátul: Jakab és Tamás.
Viselés szerinti bal oldalon Pál és Fülöp, viselés szerinti jobb oldalon Péter és András.
Az elülső oromzati képen Jézus Krisztust látjuk.
Az abroncs bal oldalán, elölről hátrafelé haladva: Gábor arkangyal a hírvivő, Szent Demeter katonaszent, Szent Damján orvosszent és egy bizonyos Kon nevű uralkodó, akit Konstantin bizánci császárként szokás azonosítani.
Jobb oldalon, elölről hátrafelé haladva pedig: Mihály arkangyal, az égi seregek vezére, Szent György katonaszent, Szent Kozma orvosszent, végül egy Geobitzász nevű személy, kit a felirat Turkia hívő királyának nevez.
A két hátsó kép felett, az oromzaton Dukász Mihály bizánci császár képe látható.

Az ábrázolt tizenkilenc személy közül három kakukktojásnak számít, ugyanis ők nem apostolok és nem szentek, hanem világi uralkodók. Már csak emiatt is, de főleg számos egyéb más érv miatt, sok kutató elfogadhatatlannak tartja, hogy az eredeti képrendben is benne lettek volna. A továbblépés érdekében – ha röviden is – feltétlenül tárgyalnunk kell a problémát, mert csak az eredeti képrend, vagy az eredetiről felállított teória ismeretében áll módunkban az Intelmekkel való teljes párhuzamot megvonni. Végső bizonyosságot a kutatás mai állása szerint nem kaphatunk, így csak teóriára, feltevésekre alapozhatunk. De már egy munkahipotézis birtokában is megkísérelhetjük kitűzött feladatunk elvégzését.
     Vajon tehát a Szent Koronán látható világi személyek eredetileg is hozzá tartoztak? Az akadémiai vonal határozott, és ellentmondást nem tűrő válasza a kérdésre, hogy igen.
 Az „ellentábor” kutatói mégis egyetértenek  abban, hogy nem. A képhelyekből egynél, (ahol jelenleg a Dukász-kép látható) tudjuk pontosan megállapítani az eredetileg ott szereplő személyt. Hogy a Dukász-lemez nem tartozott a koronához, azt a barbár módon való felerősítése is mutatja. Mivel nagyobb, mint a hátsó foglalat, kénytelenek voltak a keretre egyszerűen rászegecselni, tehát semmiképpen nem lehetett része az eredeti tervezésnek. És hogy ki szerepelt ott előtte? Révay Péter XVII. századi koronaőr a császár helyett még a Szűzanya ábrázolását látja, ezt hátrahagyott emlékirataiból tudjuk. Márpedig egy koronaőr szavának hitelt kell adnunk.
Viszont a KON és a GEÓBITZASZ feliratú zománclemezek helyén hajdan szereplő személyek tekintetében teljes a bizonytalanság. A találgatások sorozata égi és földi személyeket egyaránt érint, Uriel főangyaltól Atillán át Álmosig.
     A feltevések sorát saját elméletemmel gazdagítva, én Remete Szent Pált és Remete Szent Antalt javasolnám a két uralkodó helyére. Érveimet most nem sorakoztatom fel, megtalálható a www.koronaespilis.uw.hu honlapon, de a Korona képi programja és az Intelmek szerkezetének összehasonlítása is közvetett  bizonyítékul fog szolgálni arra nézve, hogy legalábbis szerepükben hasonló szent személyeket kellene odagondolnuk.
  Összefoglalva tehát, a nyilvánvalóan látható alakok mellett nagy biztonsággal vehetjük az eredeti körbe Szűz Máriát, és munkahipotézisként fogadjuk el Remete Szent Pált és Remete Szent Antalt.



Most pedig következhet a Szent Korona képrendjének az Intelmekkel való párhuzamba állítása. Az Intelmek fejezetbeosztását követve minden egyes szakaszból idézünk egy jellemző részletet, és hozzá társítunk egy, vagy több koronaszentet, majd választásunkat megindokoljuk, érvekkel támasztjuk alá. A fejezetek sorrendjének a Koronán a következő út felel meg: az Atya képétől kiindulva, a keresztpántokon felülről lefelé haladva, Jézus Krisztus oromzati képén át áttérve az abroncsra, jobb és baloldalon egyszerre elölről hátrafelé eljutunk a hátsó oromképig. Nézzük hát!



I. A katolikus hit megőrzéséről
„Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass, s valamennyi egyházi személy méltán nevezzen igaz keresztény hitvallású férfinak; enélkül bizony, tudd meg, sem kereszténynek, sem az egyház fiának nem mondanak.“

A hitet a Koronán a keresztpántok metszéspontjában trónoló Atya képe képviseli. Ennek alátámasztására több evangéliumi helyet idézhetünk:

„Nem azt mondtam neked, hogyha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” (Jn 11,40)
„Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem.” (Jn 12,44)”
„Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek.” (Jn 14,1)
„Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit.” (Jn 14,10)

Az Atya és a hit elsődleges kapcsolatára a níceai hitvallás első sorai is rávilágítanak:

„Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában,
mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében.
Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született az idő kezdete előtt. 
Isten az Istentől, világosság a világosságtól,
valóságos Isten a valóságos Istentől...“

Az Atya tehát keresztény hitünk forrása és végső célja. Ezt Athanasziosz a 4. századi egyházatya így fogalmazza meg: 

„Ahogyan egy a keresztség, egy a hit is, mert aki hisz az Atyában, az megismeri az Atyában a Fiút is, majd pedig a Lelket is, aki nincs a Fiún kívül. Ezért tehát az ilyen hisz a Fiúban és a Szentlélekben is, minthogy egy a Háromság istensége, amely az egyetlen Atyából ismerhető meg.“

II. Az egyházi rend becsben tartásáról
„Épp ezért kíván meg szemfülesebb s szembetűnőbb őröket, nehogy a jó, amivel az isteni kegyelem bennünket mérhetetlen irgalmában érdemtelenül elárasztott, tunyaságod és restséged, valamint hanyagságod miatt megromoljék s megsemmisüljön. Mert aki a szentegyház méltóságát csorbítja vagy csúfítja, azon munkál, hogy Krisztus testét csonkítsa. Hiszen maga az Úr mondta Péternek, akit a szentegyház őrzőjévé és felügyelőjévé emelt: »Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat«.“

Az Egyházról szóló fejezetet a Korona apostolképei képviselik. A szöveg az előzőekben is apostoli hitről beszélt, és itt megemlíti Pétert, mint az Egyház alapkövét. (Mt 16,18)
Az ősegyház első papjai az apostolok voltak, és azok akiket ők kiválasztottak. A mai napig apostolinak nevezzük az Egyházat, utalván koruktól való töretlen folytonosságra. Szent Pál ezt írja:

„Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus.” (Ef 2,20)

III. A főpapoknak kijáró tiszteletről
„...ők kerülnek a harmadik helyre, kedves fiam, ők legyenek főembereid, úgy vigyázz a főpapokra, mint a szemed világára.“

A főpapi minőséget a Szent Koronán az oromzat Jézus Krisztus képe jelenti. (Bár itt valamelyest visszautalhatunk az apostolok szerepére is.) Krisztus az Egyház főpapja, ezt Szent Pál apostol zsidókhoz írt levelében részletesen taglalja.

„Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett.” (Zsid 4,14)
vagy máshol:
“…olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben... ” (Zsid 8,1)

Azoknak az egyházi vezetőknek, kikre az Intelmek szövege utal, mindenkor a tökéletes főpap, Jézus Krisztus példáját kellene követniük, bár az ellenkezőjére a történelem folyamán sajnos sok példa akadt.

IV. A főemberek és vitézek tiszteletéről
„Ők ország védelmezői, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói.“

Az Intelmek e részéhez a Koronán Szent Mihály, Szent Gábriel a két főangyal, valamint Szent György és Szent Demeter a két katonaszent kapcsolható.
A szövegből kiderül, hogy István király (vagy/és aki a szövegezésben segítségére volt) itt a vitézséget, a katonák az országért való hasznos tevékenységét, annak megbecsülését hangsúlyozza. 
A Korona idevonatkozó szent személyei és a szöveg párhuzama itt is egyértelmű. Akár Szent Mihály arkangyalra, akár a két katonaszentre gondolunk, nincs nehéz dolgunk a hasonlóságok megtalálásában. Elsőre talán azt gondolnánk, hogy ezen harcos minőségek fényében Gábriel, akit az Újszövetségből Jézus és Keresztelő Szent János születését bejelentő hírvivőként ismertünk meg, kissé háttérbe szorul, de alább látni fogjuk, hogy koránt sincs így.
Szent Mihály egyike a hét főangyalnak, ő az égi hadak vezére, aki letaszította az Isten ellen fellázadt Lucifert. Küldetése és feladata a folytonos harc a sötétség erői ellen. Az Ó- és az Újszövetség egyaránt említést tesz róla, mindig harcosságát, a gonosz elleni küzdelmének egyes mozzanatait feltárva. De Dániel próféta könyvét olvasva némileg összetettebb képet kapunk Mihály és Gábriel főangyalok párosáról, ugyanis a prófétának minden esetben Gábriel nyilatkoztatja ki Mihály tetteit, és Gábriel Mihály társa a harcban.

„A perzsák országának fejedelme azonban huszonegy napon át az utamba állt, de íme, Mihály, a legfőbb fejedelmek egyike segítségemre jött, és én őt hagytam ott a perzsák királyánál.” (Dán 10,13)

Ugyan az égi információk meghozója – hírvivői szerepének megfelelően – itt is Gábriel, de látható, hogy a harcból is tevékenyen kiveszi a részét. A következő sor is ezt illusztrálja:

„Íme, most visszatérek, hogy megküzdjek a perzsák fejedelmével...” (Dán 10,20)

És hogy mennyire szoros párost alkot a két főangyal, az kitűnik ebből a szakaszból:

„...mindezekkel szemben nincs más segítőm, mint Mihály, a ti fejedelmetek.” (Dán 10,21)

Szent György a 3. században élt, és Diokleciánusz császár seregében szolgált. Keresztény hite miatt a véres üldözés őt sem kímélte, vértanúhalállal vonult az égi dicsőségbe.
Szent Mihály földi párjaként, küldetésében földi társaként tekintünk rá. Legelterjedtebb ábrázolásain, mint a sárkányt ledöfő lovaskatonát láthatjuk. Bár e hagyományréteg valamivel később épült tiszteletébe, mégis azt a meggyőződést fejezi ki, hogy a keresztény hit legyőzi a gonosz hatalmát, véget vet a démonok uralmának. A Legenda Aureából idézem a történet lényegét:
„...A városban a nép rettenetesen megijedt, de György így szólt hozzájuk: »Ne rettegjetek, mert az Úristen küldött hozzátok, hogy megszabadítsalak benneteket ettől a sárkánytól. Ezért higgyetek Krisztusban, és keresztelkedjetek meg, akkor megölöm ezt a sárkányt.« Így hát a király és a nép megkeresztelkedett, György pedig kihúzta kardját, és megölte a sárkányt.“

Demeter a Kárpát-medence szentje, Sirmiumban, a mai Szávaszentdemeteren született 270 körül. Györgyhöz hasonlóan a katonai pályát választotta, keresztény hite miatt 303-ban vértanúhalált halt.
Annak ellenére, hogy Demeter a keleti kereszténységben kap nagyobb tiszteletet, más nyugati rítust követő országoktól eltérően Magyarországon mégis kiemelten és buzgón emlékeztek meg róla a középkorban. Olyannyira, hogy az ország patrónusát, védelmezőjét is látták benne. A két katonaszentet sokszor párban ábrázolják, kerek pajzzsal és lándzsával.

V. Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról
„...ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet; ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy.“

A fejezet szövege az igazságos ítélet gyakorlására inti Imre herceget. Ha az ítélkezés fogalmához keresünk megfelelő személyt a Szent Koronán, továbbra is az arkangyaloknál kell maradnunk, mert mindketten Isten ítéletének eszközei, vagy végrehajtói. 
Annak ellenére, hogy az Ószövetség konkrétan nem említi, a hajdani korokban általános vélekedés volt az, hogy Ádámot és Évát Gábriel űzte ki az Édenkertből. Erről számos középkori képzőművészeti alkotás tanúskodik.  Üdvtörténeti keretekben gondolkodva ezt tekinthetjük az emberiség Első Ítéletének.



Arról már szentírási helyek tudósítanak, hogy Mihály szerepe viszont a Végidőkben, az Utolsó Ítélet napján fog beteljesedni. Erről egyaránt szól Dániel könyve és János jelenései.
„Abban az időben felkel azonban Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója, és olyan idő jön, amilyen a nemzetek keletkezése óta addig az időig még nem volt. Abban az időben megszabadul népedből mindenki, aki be van írva a könyvbe. Akkor azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek: némelyek örök életre, mások pedig, hogy örök gyalázatot lássanak.” (Dán 12,1-2)
„Ekkor harc támadt az égben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben. Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is letaszították.” (Jel 12,7-9)

A középkori festészet kedvelt témája az Utolsó Ítélet napjának ábrázolása. Az ilyen típusú, grandiózus, sokalakos képek egyik központi figurája Mihály, kezében mérleggel, amellyel megméri és megítéli a lelkeket.




VI. A vendégek befogadásáról és gyámolításáról
„Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.“

Ehhez a szakaszhoz Szent Kozmát és Szent Damjánt, a két orvosszentet tudjuk társítani. A megfeleltetés első olvasatra nem szembeötlő, ugyanis az Intelmekben konkrétan nincs szó orvoslásról, gyógyításról. Itt a szöveg az idegen kultúrák, népek, szokások kegyes befogadására szólítja fel Imrét, melyek csak hasznára válhatnak az országnak. Figyeljünk fel a következő mondatra:
„Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.“ Azaz nem életképes. István tehát itt arra ad megfelelő útmutatást, hogyan alakítson ki fia egészséges társadalmat, országot. Ilyen értelemben már elfogadható a gyógyításal való fogalmi kapcsolat.
A megfeleltetés másik útja Kozma és Damján származása. Azon kevés, a középkorban is ismert legendás történetből, mely életüket elbeszéli, kiderül, hogy Arábiában születtek, és mert nagy érdeklődés támadt  bennük a tudományok, különösen az orvoslás iránt. Hazájukat elhagyván Szíriába mentek tanulni. Miután elvégezték tanulmányaikat Kilikiában, Égé városában telepedtek le, „ahol minden betegségből kigyógyították nemcsak az embereket, de még a jószágot is, s mindezt ingyen, ajándékba“ – írja a Legenda Aurea. Tehát választott lakóhelyükön idegenként lettek hasznára az ottani társadalomnak.
De az orvosszenteket az Intelmek VI. pontjához kapcsoló igazán döntő érv csak most következik. Végh Tibor koronakutató felhívta rá a figyelmemet, hogy a „vendég“ és a „beteg“ fogalmának egy olyan összefüggése is van, amely csak a latin nyelv és a középkori orvoslás történetének segítségével ismerhető meg.
A hospes latin kifejezés (különböző alakváltozatait használja az Intelmek is) jelentése: vendégbarát, vagy idegen. Jól tudjuk, hogy több mai nyelvben – például a franciában, az olaszban és az angolban – ebből alakult ki a kórház szó.
A középkor legkorábbi századaitól fogva az egyházi szervezetek, szerzetesrendek olyan létesítményeket tartottak fent, amelyek egyaránt szolgálták az idegenek, zarándokok, szegények, betegek és egyéb rászorulók gondozását. Ezeket általában hospicium, vagy hospitale névvel illették. Ilyenformán egyazon intézmény látta el az idegenből jött vendéget, és gyógyította a betegség által meggyötört testeket. Napjainkra a hospitale szó már csak a gyógyítás fogalmát idézi fel, de számunkra látványos kapcsolatot képez a Korona orvosszentjei és az Intelmek VI. pontjában tárgyalt vendégek között.

VII. A tanács súlyáról
„Ezért, fiam, az ifjakkal és a kevésbé bölcsekkel ne tanácskozz, ne is kérj tőlük tanácsot, csak a gyűlés véneitől, kiknek koruk és bölcsességük miatt megfelel ez a feladat.“

VIII. A fiak kövessék az elődöket
„A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni.“

A két pontot egyben tárgyaljuk, mert lényegileg összetartozónak érezzük, bizonyos értelemben a VIII. fejezet a VII. kiegészítése. A Szent Koronával való párhuzamot szintén a két orvosszent fogja jelenteni. 
A VII. fejezetben István arra inti fiát, hogy a bölcs vének tanácsát mindenkor tartsa szem előtt. A VIII. fejezetben a királyelődök követését kéri Imrétől. Mindkét pont egyazon értékre hívja fel a figyelmet, a tapasztaltabb, bölcsebb vének és elődök legmagasabb fokú tiszteletére, véleményük, tanácsaik, szokásaik követésére.
Hogy hozhatók összefüggésbe Kozmával és Damjánnal? A kulcsszó itt a bölcsesség és a tanács. Tanácsot az ember nála bölcsebbektől kér, és ez az orvoslásban is így van. Az orvosok a gyógyítás mellett a helyes életmódra való tanácsot is adnak. A régmúltban ez még igazabb volt, mert a tradícionális gyógyítás az embert magát kezelte, nem csak a fizikai testet. Az ember pedig test, lélek és szellem harmonikus egésze, ahogy ezt az egészség szavunk is kifejezi. Kozma és Damján esetében a kép annyival gazdagodik, hogy ők földi hivatásuk gyakorlása mellett az Evangélium hirdetésével térítő munkát is végeztek, a lelkeket is gyógyították. Ezért kellett vértanúhalált halniuk.
Azokban a korokban, amikor még nem szeparálódtak ezernyi apró területre a tudományok, az orvoslás tanulása együtt járt egyéb bölcseleti ismeretek elsajátításával. A tudományokban jártas embert bölcsnek tartották. És hogy az orvoslás és a bölcsesség kapcsolata még szorosabbá váljon, egy pillanatra hagyjuk el a kereszténység fogalmi kereteit, és lapozzuk fel a görög mitológiát.
Aszklépiosznak, az orvoslás istenének atyja Apollón volt, akit a klasszikus korban a bölcsesség, a bölcseleti tudományok isteneként tartottak számon. (Neki tulajdonítják a mondást: „Ismerd meg önmagad!“) Így válik a bölcsesség az orvoslás forrásává, és ezzel a logikai áttéttel köthetők a bölcsességhez az orvosszentek.
A pogány és keresztény kultusz közelebbi kapcsolatára bizonyítékot is találunk. Aszklépiosz orvos-papjai az aszklepeionokban, a gyógyítást szolgáló templomokban tevékenykedtek. Különböző természetgyógyászati módszereik mellett a speciális javallatuk a templomi alvás volt. A betegeknek egy éjszakát a szentélyben kellett eltölteni, mikoris az isten álmukban megjelenve, meggyógyította őket. A templomi alvás szokását a két orvosszentnél is megtaláljuk. A Konstantinápolyban tiszteletükre épített bazilikát gyógyulni vágyó zarándokok ezrei keresték fel, hogy ott éjszakai álmukban várják Kozma és Damján eljöttét. A csodás gyógyulásokról a 6. századig visszamenőleg találunk feljegyzéseket!

IX. Az imádság megtartásáról
„A folytonos imádkozás: a bűnöktől megtisztulás és feloldozás... Uram, Atyám, életemnek Istene, ne hagyj engem álnok gondolatban, az én szemeimnek ne adj kevélységet és a gonosz kívánságot távoztasd el tőlem, Uram. Vedd el tőlem a testnek kívánságait, és a tisztátalan és esztelen léleknek ne adj engem, Uram.“

Emlékszünk még, az abroncs Kon és Geobitzasz névvel ellátott zománcképek helyén Remete Szent Pál és Remete Szent Antal képét feltételezzük. Mint nevükből is kitűnik, világtól elvonult, elmélkedő és állandó imádsággal teli életet éltek ifjú koruktól halálukig. Személyük jól kapcsolható az Intelmek ezen szakaszához, ahol István folytonos imádkozásra kéri fiát.
A későbbi Remete Szent Pál nevét felvevő, egyetlen magyar alapítású szerzetesrend híven követte oltalmazójának példáját. Világtól elvonult életüket a magyarságért való imádsággal, böjttel, vezekléssel töltötték.

X. A kegyességről és irgalmasságról, valamint a többi erényről
„Kell, hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse.“
„...kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz.“

Mielőtt István zárásképpen felsorolna néhány, a jó uralkodáshoz nélkülözhetetlen, fontos erényt, e fejezet fő motívumaként a szeretettől áthatott kegyességet és irgalmasságot jelöli meg. Ki más lehetne ennek méltó képviselője a Szent Koronán, mint Szűz Mária? Ő az akinek állandó közbenjárásáért könyörgünk, ő az, akit a bűnösök, gyengék, védtelenek menedékének neveznek.  
A Szűzanya irgalmas szeretetét hívó, hozzá könyörgő, vagy Őt dicsőítő imák száma szinte végtelen. Álljon itt egy kevésbé ismert X. századi bizánci változat néhány sora:
„Üdvözlégy, aki érettünk Istenhez imádkozol, minket pedig vigasztalsz! Üdvözlégy, aki szemünket az örök sírástól megmented! Üdvözlégy, aki anyai könnyeiddel Fiadat és Istenedet az örök öröm irgalmára hajlítod!  Üdvözlégy, aki az Isten igazságos haragját imádságoddal hamar megenyhíted!“

Az Intelmekben felsorakoztatott fogalmak, értékek tehát megfeleltethetők a Szent Korona szentjeinek, mégpedig úgy, hogy a szövegek sorrendje párhuzamosan fut a Korona képrendjével. A kettő egyezését annyira egyértelműnek gondoljuk, hogy szinte sugallja a következtetést, mindez nem lehet véletlen, vagyis István király és a megfogalmazásban őt segítő személy a Szent Korona képi programjának vázára építették fel az Intelmek szerkezetét. Ennek tetejében a korona szó többszöri említése még szorosabbá fűzi a kapcsolatukat, aminek utolsó előfordulása teljesen világossá teszi az egyezést: „Mindez, amit fentebb érintettünk, alkotja a királyi koronát...“ Ezek után kimondhatjuk, hogy nemcsak szimbolikusan, hanem tényleges valójában is.
Ha érvelésünk helytálló, az Intelmekben nemcsak első és legbecsesebb törvényeink gyűjteményét láthatjuk, hanem bizonyítéknak tekinthetjük arra nézve, hogy a középkori magyar államiságot megteremtő királyunk koronája azonos a Szent Koronával.


Scheffer Miklós


Felhasznált irodalom

  • Ó- és újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján. Szent Jeromos Bibliatársulat. Budapest, 1997.
  • Szent Athanasziosz művei. Szerkesztette: Vanyó László. Ókeresztény írók sorozat, XIII. kötet. Szent István Társulat. Budapest 1991.
  • Révay Péter Turóc vármegyei fősipán rövid emlékirata – Magyarország több mint 600 éve tündöklő Szent Koronájának eredetéről, jeles és győzedelmes voltáról, sorsáról. 1613. http://users.atw.hu/magtar/cikkek/forras/revay.htm
  • Györffy György: István király és műve. Gondolat kiadó. Budapest, 1983
  • Robert Graves: Görög mítoszok. Európa könyvkiadó. Budapest, 1970.
  • Györkössy Lajos: Latin-magyar szótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960
  • Wikipédia, az internetes enciklopédia

Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)