2014. január 14., kedd

 FELTEVÉS A SZENT KORONA HIÁNYZÓ KÉPEIRŐL


Időről időre élénk vita zajlik a Szent Korona abroncsán látható világi uralkodóképek eredetének, koronára kerülésének kérdéséről. Annak ellenére, hogy az akadémiai álláspont a többi zománclemezzel szerves egységben, eredeti részekként kezeli őket, több, a hivatalos dogmákat nem követő kutató is határozottan elutasítja ezt.


A mai képrend

A legmegalapozottabb érvek Dukász Mihály bizánci császár portréjának utólagos felszerelése mellett szólnak. Hogy a Dukász-lemez nem tartozott a koronához, azt elsősorban barbár módon való felerősítése mutatja. Mivel nagyobb mint az eredeti képet rögzítő foglalat, kénytelenek voltak egyszerűen rászegecselni. Méretéből adódóan minden irányban túlnyúlik a képdobozon, így az abroncson körbefutó felső gyöngysor is az útjába esett. Hogy a rögzítés többé-kevésbé mégis biztos legyen, néhány gyöngyöt el kellett távolítani a helyéről.


Középen Dukasz, tőle balra KON, jobbra GEOBITZ

Bármely szemlélő, mindenfajta tudományos előképzettség nélkül, pusztán a józan eszétől vezérelve beláthatja, hogy semmiképpen nem lehetett része az eredeti képrendnek, mégis történészeink makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy a Dukasz-képből vezessék le a Szent Korona datálását, hogy elválasszák Szent István király személyétől.