A NAGYMAROSI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM TÁJOLÁSÁNAK LEHETSÉGES MAGYARÁZATA
A középkori templomok művészettörténeti leírásai általában azzal kezdődnek, hogy „a templom keletelt”, vagyis hossztengelye kelet-nyugati irányú, a szentély az épület keleti végében található.
A keletelés (idegen szóval orientálás) nem keresztény találmány. Az újkőkori kultúrák, az ókori mediterráneum vagy a távolkeleti térség vallásai számára egyaránt fontos volt, hogy a szakrális építményeiket kelet felé állítsák. Folytatva, de átlényegítve az ősi hagyományt, már a legkorábbi keresztény iratok is említik a kelet felé való imádkozás fontosságát. A felkelő Nap első sugarai felé fordulás az összegyűlt hívők számára felidézi Krisztus szavait: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12) A templomok keletelésének szabályát igen korán, a 325-ös niceai zsinaton írásba foglalták.
Mi sem természetesebb, hogy Magyarország középkori templomai is e szellemben épülnek. Ám a keletelés szimbolikája a keresztény liturgiában többlettartalmat, rejtett üzenetet nyer, amit csak némi csillagászati ismeret segítségével tudunk megfejteni.