2026. november 20., péntek

MÁSODLAGOS VAGY EREDETI A SZENT KORONA OROMZATI PANTOKRATOR-KÉPE? (2. rész)

Folytatván az első részben megkezdett gondolatmenetet, jelen írásban is amellett szállunk síkra, hogy a Szent Korona oromzati Jézus-képe eredetileg is a Szent Koronához készült. Az első részben Pap Gábor érveit igyekeztünk cáfolni, most Németh Zsolt észrevételeit tesszük vizsgálatunk tárgyává.

 

Németh Zsolt Pap Gábor gondolati ösvényén tovább megy, és alaposabb elemzésnek veti alá a képet. Észrevételeit ezzel a gondolattal indítja: „Mivel a Szent Korona eredeti zománcképei a korabeli zománcművészet csúcsát jelentik, a Krisztus-ábrázoláson talált kivitelezési ügyetlenségek sora kizárná, hogy alkotójuk azonos az eredeti képekéjével.” 

Reakció: A megállapításból két dolog derül ki. Az „eredeti zománcképek” kifejezés alkalmazása, amelybe nem értendő bele az első Jézus-kép, mutatja a kutató szilárd hitét az alkotás, Koronától idegen voltában. A másik; az „ügyetlenségek sorá”-ból arra következtet, hogy a Pantokrator-lemez térben és időben elválasztatandó a Korona eredeti képrendjétől. Ez utóbbihoz annyit fűznék hozzá, amit már az első rész végén is jeleztem; még ha el is fogadnánk, hogy más kéz műve a lemez (ami korántsem biztos), ez nem feltétlenül bizonyítja, hogy utólagosan, később került a Koronára. A Szent Koronán akár több mester is dolgozhatott egyszerre, egy időben. Ám azt is tartsuk szem előtt, hogy legalább annyi a hasonlóság, mint a vélt különbség a Krisztus-kép és az abroncs többi képe között. Erre a harmadik részben kitérünk.


A szerző ezek után további megfigyeléseit ismerteti.


■ Az oromzati Jézus-kép elemeinek különböző mértékű dőléseit, egyenetlen elhelyezéseit is vizsgálta. A trón alja 3,6 fokot billen el, a fák aljához és a monogram köreihez húzott érintő 1,7 fokkal tér el a vízszintestől. Még ha a kutató által kívánt „ideális” mértékű korrigálást végre is hajtja, Krisztus alakjának szimmetriatengelye továbbra is dőlni fog 1,9 fokot.

Reakció: Az első részben már szó volt a trón és Jézus alakjának rejtélyes dőléséről, amit már a zománclemez készítésének elején egyszerűen lehetett volna korrigálni. És arra is felhívtuk a figyelmet, hogy a Koronán nem ez az egyetlen, szabálytalan szerkesztésű kép.

  Annak viszont semmi értelmét nem látom, hogy ilyen aprólékos, tizedesjegynyi pontosságú szögértékekből messzemenő következtetéseket vonjunk le. A Korona készítői computerek és lézeres mérőműszerek nélkül dolgoztak. Ez a fajta reáltudományos elemzés idegen a képzőművészettől, csak elveszik a részletekben, miközben megfeledkezik a nagy egészről. Az ábrázolóművészetet nem lehet milliméterekkel és fokokkal mérni.

    Fontos, hogy az abroncson nincs több ilyen összetett kép, közvetlen összehasonlításra nincs lehetőség ezen a felületen, vajon milyen lehetett egy „eredeti” trónoló istenalak életfákkal. A keresztpántok istenalakjával való összevetésre később térünk rá.


■ A trón alja nincs egyvonalban Krisztus lábfejeitől jobbra és balra.

Reakció: Lásd a fentieket! Megjegyzendő, hogy maguk a lábak sincsenek egyvonalban. A két alsó lábszár nem párhuzamos, szöget zárnak be. A bal lábfejét beljebb húzza, a jobbat előrébb tolja. Ez, összhangban a felsőtest egyenes tartásával, kecses, könnyed, mégis méltóságteljes kisugárzást kölcsönöz Krisztus alakjának. Az alsó végtagok ilyenforma megkomponálása pedig pontosan megfelel a bizánci képművészet trónoló Krisztus-ábrázolásain látható lábtartásoknak.




■ A Krisztus-monogram korongjai szabálytalanok és nincsenek egyvonalban, ahogy a bennük levő betűk sem. A IC a korong aljára csúszik.

Reakció: Az állítás első fele nem igaz. A korongok nem szabálytalanok, sőt meglepően a szabályos körhöz közelítenek. Az IC medalionja környékén az aranylemez domborodik (vagy horpadt), így a kört nem szemből látjuk, ettől kissé ellipszis hatása lesz. A betűk valóban nem egyformák és az IC lejjebb csúszott. De ez nem tűnik tragikus problémának.



■ Az alak ruhájának szegélymintázata térdtől lefelé azonos a trón szegélyeinek mintasorával, azzal egybeolvad, amit  Németh Zsolt érthetetlennek vél.

Reakció: Az állítás igaz. De amit nem értünk, azt miért gondoljuk ügyetlenségnek? Ez is a modern logika visszavetítése a Korona készülési idejére. 

    A jelenség nem egyedi, nemcsak a Korona oromzati Krisztus-képén jelenik meg. A velencei Szent Márk-bazilika egyik legbecsesebb alkotása, a Pala  d' Oro evangelista-képein hasonló rendszerű díszítések figyelhetők meg, úgy az ülő alakok padjain, mint a ruháikon. Így ezt a megoldást akár tipikusnak is nevezhetnénk, aminek háttérlogikáját már nem biztos, hogy meg tudjuk fejteni.


 


    Továbbá felhívom rá a figyelmet, hogy Koronánk arkangyainál hasonló „következetlenség” figyelhető meg ugyanezzel a piros kontúrban fehér körös motívummal. Az angyalok mesterének volt érzéke a térhatású ábrázoláshoz, mert az alakokat félprofilban, kissé elfordult testhelyzetben formálta meg. Az eredmény, a fejtartás a nyak és vállak helyzete rajzilag teljesen hiteles. Mégis a mell- és vállrészen feltüntetett ruhadísz szegélye, ami azonos a trón szegélymintájával, vállnál nem követi a test befordulását (tehát nem tűnik el), hanem a váll látszólagos pereménél végigfut, így az egész felület lapos felületkitöltő elemmé válik.



■ Németh Zsolt értetlenül tekint a Jézus köpenyének bal vállától induló, fordított "V" alakú mintasor végén, a könyv magasságában kialakított – megfogalmazása szerint – „lefelé néző, tátott szájú halfejre emlékeztető” mintázatra, amit valamilyen okból háromdimenziósnak lát.

Reakció: A forma ott van, de az felettébb érthetetlen, hogy a kutató miért gondolja háromdimenziósnak. Újra csak kérdezném, amit nem értünk, aminek a jelentését nem tudjuk megfejteni, azt miért gondoljuk ügyetlenségnek? Koronánkon több egyedi furcsaság van, ez is egy a sok közül. Azért van ott, mert a kép készítője pontosan így akarta. Lehet, hogy csak egyszerű ruhadísz, de lehet másodlagos, eddig nem ismert jelentése.


■ Németh Zsolt meglátása szerint a Krisztus kezében tartott könyv megfogalmazása sem sikerült jól, „díszítő ékkövei meglehetősen rendezetlenül vannak »feldobálva«” a felületre.

Reakció: Megszoktuk, hogy a Korona zománcképeit erős nagyításban látjuk, és elfeledkezünk valós méretükről. A Krisztus-lemez mérete 4,7x4,4 centiméter. Jézus kezében tartott könyv kb. 4 milliméter széles és 6 milliméter magas! És még ezen belül vannak a könyvfelület díszítményei. Az a csoda, hogy ilyen parányi felületet, ilyen precízen tudott díszíteni a mester, milliméretnél kisebb elemekkel. (Lásd az előbbi képpet!)


■ Az abroncsszentek képein és a Krisztus-alak képén felfedezhető díszítőspirálok csavarodási iránya ellentétes.

Reakció: Ez is egy apró példa a teremtmények és Isten fiának megkülönböztetésére. Sem nem hiba, sem nem ügyetlenség.


■ Az abroncs többi alakjának fejét zöld színű dicsfény köríti (sőt a keresztpántok Atya-képén is ez látható), az oromzati Krisztus fejét viszont kék.

Reakció: Ez fontos megfigyelés, de nem a szerző koncepcióját támasztja alá, hanem a Korona abroncsát készítő mesterek teológiai háttértudását és az ebből fakadó bizánci Krisztus-ábrázolási szabályok ismeretét. Ahogy írásunk első részében is tárgyaltuk, a megtestesült isteni személy,  bár emberi alakban ábrázolható, de a keleti keresztény művészek láthatóan fontosnak tartották bizonyos megkülönböztető jegyekkel jelezni az isteni mivoltát. Ennek legfontosabb eleme a dicsfényben alkalmazott egyenlő szárú kereszt és a dicsfény eltérő színe. Példák sorával lehet alátámasztani, hogy a középkori zománcművészetben Jézus Krisztus glóriája kék, a teremtményeké pedig zöld. Ez a Szent Koronán abroncsán is így van. A kék szín a mennyei szféra jelölésére szolgált. (Természetesen vannak eltérő felfogású ábrázolások.)


A bal oldali kép az ún. Romanosz-kehely a X. századból, a jobb oldali a Khakhuli Triptichonról való.

■ Németh Zsolt számára az is elhatárolja a Krisztus-képet az abroncs vértanú szentjeitől (amely képeket valóban eredetinek tart mindenki), hogy míg ez utóbbiak felkarjaihoz jól illeszkedő egyenes vonalak húzhatók, addig ez nem tehető meg az oromzati Jézusnál, mert felkarjait „ívelt szakaszok határolják”.

Reakció: Ez nem ügyetlenség, nem hiba és nem probléma, inkább szándékos hibakeresés. Bár, ha nagyon muszáj a jobb felkarhoz illeszthető egyenes, ott nincsenek olyan mértékű „ívelt szakaszok”. A bal felkart köpeny borítja, ettől valóban íveltebb.


■ A Pantokrator szemformája különbözik a vértanú szentek szemeinek kidolgozásától.

Reakció: Nem tudom megerősíteni. Nézzük meg például az orvosszentek arcát! Mind a szemek, mind a szemöldök, mind az orr megformálása szinte tükörképe Jézusénak.


A szerző összeveti a pártázat istenalakját a keresztpántok istenalakjával és további észrevételeket fogalmaz meg:



A baloldali kép az AI által, a felső Pantokrator eredetije alapján, kereszt nélkül újraépített szemléltető rajz.


■ Az Atyaisten kivitelezése meglátása szerint rendezettebb. A trónus és az életfák alja egyvonalban van, a trón nem billen.

Reakció: A második állítás igaz. Ami rendezettség további elemeit illeti, arra mindjárt rátérünk.


■ Az Atya szemein áthúzott vízszintes vonal felezi a jobb és a bal oldali korongot.

Reakció: Bár egy műalkotás kvalitását és értékét nem a képelemek tizedesjegynyi pontosságú elhelyezése határozza meg, igaz.


■ Ruházata egyszerűbb, mint az oromzati Krisztusé.

Reakció: Valóban egyszerűbb, de az egész alak megformálása egyszerűbb.


■ A két isteni glóriákban más alakú a kereszt. A pártázat képén párhuzamos szélű, az Atya esetében kifelé szélesedő sávokból áll, valamint kis rombuszok díszítik.

Reakció: Ezen a ponton elérkezett az ideje, hogy tüzetesebben megvizsgáljuk a felső istenalak képét és összevessük az elülső párjával.

   Nemcsak a felső Pantokrator glóriája, hanem minden egyes részlet megfogalmazása más, mint az oromzati Jézus-képé. Más képzettségű, más kulturális hátterű mester, más stílusban alkotta meg. (Ahogy az apostolképek sem vethetők össze az abroncs képeivel eltérő megfogalmazásuk miatt.)

    A felső istenalak rajzolata egyszerűbb, elnagyoltabb. Nincsenek rajta olyan érzékeny részletek, mint az elülső Jézus-képen, mint például a lábfejek, a kéz, az arc, a fül, az arcszőrzet megformálása. Testtartása merev, lábszárai egyenesek, a lábfejekkel együtt  esetlenek, sematikusak. Testhelyzete nem él úgy, ahogy az oromzati Krisztus-alaké. Készítője nyilvánvalóan nem volt olyan bravúros rajzi tudás birtokában, mint az abroncs Krisztus-képét készítő mester.

    Az Atyaisten ruházata Németh Zsolt szerint egyszerűbb, én inkább azt mondanám, kaotikusabb. Bár itt is rekeszszalagok érzékeltetik a köpeny ráncolódását, de azok kuszaságukban kevésbé hitelesen adják vissza a gyűrődéseket, mint a pártázat Jézus-képén.

   Az abroncs képein több helyen megfigyelhetünk apró spirálokat. Ezek minden esetben a végtagok „forgó”, hajlítható részeit jelölik, mint a váll, a könyök és a térd. A Koronán kívüli zománcképeken is hasonlókat fedezhetünk fel, ugyanilyen szerepben. Ennek fényében érthetetlen, hogy az Atya felsőtestén miért látunk több, jelentés nélküli spirált. Az egyik még lehet a váll jelölése, a többi csak – Németh Zsolt szavaival – szerep nélküli térkitöltés, mintha a mester nem lett volna tisztában a spirálok alkalmazásának értelmével.



Spirálok alkalmazása a könyök jelzésére a Szent Koronán és a Monomachos-koronán



Szerep nélküli spirálok az Atya-lemez mellrészén

Mint láttuk, az abroncs-szentek glóriáinak színe zöld, az abroncs Krisztus-képén viszont kék. Ez a színbeli megkülönböztetés – más zománcképekhez hasonlóan – tudatosan hangsúlyozza az istenség és a teremtett lények közötti különbséget, még ha azok szentek is. A Atya-kép mestere valószínűleg ezt nem tudta, vagy más kulturális-művészeti hagyományai miatt nem akarta alkalmazni, mert az Atyának zöld, az apostoloknak piros dicsfényt adott.

    A felső istenalak készítője ismerte a bizánci Krisztus-ábrázolási hagyományokat, de azokat korántsem alkalmazta következetesen. Fontosnak tartotta például, hogy az Atya jobb vállán megjelenjen a köpeny egy kis részlete, összhangban számtalan keleti ikonon, mozaikon és zománcképen látható Pantokrator-ábrázolással, de a Teremtő lábán mintha nadrágszárakat jelenített volna meg, ami teljesen egyedivé teszi a képet. Látta, hogy a bizánci zománcokon feltűnnek apró spirálok, ezért ő is alkalmazta őket, de nem a szerepüknek megfelelően.

    Összességében elmondható, hogy míg az oromzat istenalakjának alkotója  bravúros rajzi tudásával hűen követte a bizánci ábrázolási konvenciókat (a fák feltüntetésének kivételével), addig az Atya képének készítője rajzilag ugyan szerényebb képességekkel,  de teljesen egyedi, és a legkevésbé sem értéktelenebb műalkotást hozott létre.


■ Az életfák törzsén csavaródó szalagok ellentétes menetűek. A kutató szerint az oromzaton látható megoldás a szalagok közti pontocskákkal puszta díszítő mintává alakul, holott Németh szerint „egy szerves ábrázoláson (itt a felső képre kell gondolni) szerepük van: fölfelé a (lomb) koronába áramló energiát jelképezik.” Ehhez még hozzáteszi, hogy az elülső Jézus-kép „alkotója mindezzel nem volt tisztában...”


Reakció: Újabb szép példája annak, hogy az ezer évvel későbbi, modern „szerves”  gondolkodás mit lát bele az alkotásba. Ugyanis a Szent Korona istenalakjai mellett álló fák, a maguk díszítményeivel együtt megközelítőleg jól értelmezhetők egy kimagasló kvalitású, bizánci szakrális műalkotás, a Harbaville-triptichon segítségével, és semmi közük semmiféle energiaáramláshoz.



Harbaville-triptichon fái a Szent Kereszttel

A Harbaville-triptichon egy X. századi, bizánci elefántcsont remekmű. Az oltárszerűen háromrét tagolt dombormű-kompozíció két szélső eleme nyitható, csukható. A triptichon egyik oldalán a trónoló Krisztust látjuk szentek társaságában, ez az úgynevezett deészisz képtípus, a másik oldal fő kompozíciója két ciprusfa által közrefogott latin kereszt. A fák a kereszt felé hajlanak. Megformálásuk nagyon hasonló a Szent Korona fáihoz, de itt a részletek élethű pontossággal vannak kidolgozva. Jól kivehető, hogy az egyik fára szőlinda, a másik fára borostyán tekeredik fel. A következőkben Dr. Balogh Csilla régész, az isztambuli Medeniyet egyetem docensének tanulmányát követjük a kereszt és fák ikonográfiai elemzésében.

    A kereszt és az azt közrefogó két ciprusfa szoros ikonográfiai egységet alkot. A kereszt nem csupán Krisztus szenvedésének és halálának eszköze, hanem az Életfa, a feltámadás és a megváltás jelképe is. Ezt az értelmezést erősítik a kereszt szárain megjelenő rügyek és rozetták, amelyek a halálból kibontakozó új élet képzetét idézik fel, de egyúttal utalnak Krisztus öt szent sebére is. 

   A kereszt két oldalán elhelyezkedő, lombkoronájukkal befelé hajló ciprusok az örök élet és a paradicsomi lét szimbólumaiként jelennek meg. A szőlőinda tovább árnyalja ezt a jelentést: az Ígéret Földjének bőségére, az életerőre, de legfőképpen eucharisztikus összefüggésben Krisztus személyére utal. A növényi motívumokat kiegészítő állat- és madárábrázolások pedig a helyreállított paradicsomi lét harmóniáját idézik meg. A kompozíció így a keresztény megváltástan vizuális összefoglalásaként értelmezhető, amelyben Krisztus halála nem a vég, hanem az örök élet és a teremtés megújulásának kezdete. A kép felirata is ezt támasztja alá: IC XC NI KA, vagyis Krisztus győz, győzelmes Krisztus. (Balogh 2025, 103–159., különösen 107–108.)

    A bal oldali fára tehát szőlő tekeredik, utalásként az eucharisztikus áldozat egyik színére, a borra, amiben Jézus az emberiségért kiontott vére válik jelenvalóvá. A másik fára borostyán kúszik fel. A középkori kereszténységben az örökzöld növény a feltámadást, a halhatatlanságot, a lélek halál utáni örök életét szimbolizálta. (Pál, Újvári, Borus, Ruttkay, 2001.) Az egyik oldalon a véráldozat, a halál, a másikon az elnyert örök élet jelenik meg, középen pedig a kereszt, ami által mindez megvalósult.

    De ennél mélyebbre is áshatunk a szimbólumok világában. A két fa ugyanis konkrét bibliai utalás is lehet az Édenkert két központi fájára.  A Teremtés könyve ezt írja: „S növesztett az Úr Isten a földből mindenféle fát, amelyet látni szép és melyről enni jó – az élet fáját is a kert közepén, s a jó és a rossz tudásának fáját.” (Ter 2,9) Aztán Isten így szólt Ádámhoz: „A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod!” (Ter 2,16–17) Az ember mégis megszegte a parancsot,  evett a tudás fájáról, és elvesztette a másik fa által képviselt örök életet. 

    Amikor a triptichonon a szőlő rátekeredik a bal oldali fára – ez lehet a bűnbeesés fája, ami által elveszett az örök élet  –  annak jelképe, hogy Ádám bűnét Krisztus vére mosta le. Amikor a borostyán rátekeredik a jobb oldali fára – ez lehet az élet fája – azt jelképezi, hogy Ádám bűnének következménye, a halál felett diadalmaskodott Krisztus a feltámadás által, és elnyerte számunkra az örök életet. És így állt helyre a Paradicsom harmóniája.

    Pál apostol, rómaiakhoz írt levelének ötödik fejezete pontosan erről szól. Kiváltképp a következő sorok: „Amint tehát büntetés szállt minden emberre egynek a bűnbeesése miatt, úgy az életet adó megigazulásban is minden ember részesül egynek az igaz volta miatt. Ahogyan ugyanis sokan bűnössé váltak egy ember engedetlensége által, úgy sokan megigazulttá is lesznek egynek az engedelmessége által.” (Róm 5,18–19; lásd a teljes fejezetet: https://szentiras.hu/biblia/knb/rom/5 )

  A szimbolikus kép tovább árnyalható legendákkal, hiedelmekkel. Az apokrif Nikodémus evangéliumában (más néven Pilátus cselekedetei) olvasható történet szerint, amikor Ádám megbetegedett, elküldte fiát Széthet a Paradicsom kapujához, hogy könyörögjön Istenhez az irgalmasság fájának olajáért, amivel meggyógyíthatja apját. A kapunál megjelent az Úr angyala és elutasította Széth kérését, de megnyugtatta őt, hogy 5500 év múlva Isten fia megtestesül a világban és megkeni őt ezzel az olajjal, fel fogja támasztani és lemossa őt és utódait vízzel és Szentlélekkel, akkor majd meggyógyul. (Dörömbözi /szerk./ 1998, 138–139.)

   A Legenda Aurea más változatát is megőrizte az ősi történetnek. Amikor Széth megérkezett a Paradicsom kapujához, Szent Mihály arkangyal egy ágat adott neki arról a fáról, amelynek gyümölcséből Ádám a tiltás ellenére evett. Mihály azt mondta, az ágból ültetett fa gyümölcsétől Ádám meg fog gyógyulni.

    Széth visszatért, de apját már holtan találta, ezért elültette az ágat a sírjára. A fa megnőtt, és egészen Salamon király idejéig ott állt. Amikor Sába királynője meglátogatta Salamont, leborult a fa előtt, és azt mondta, hogy egykor a világ Megváltóját fogják rajta felfeszíteni, aki által a zsidók királysága meggyengül és véget ér. Salamon ezért elrendelte, hogy a fát mélyen temessék el a földbe.

    Később Jeruzsálem lakói egy fürdőt építettek, amelyben a templom szolgái megmoshatták az áldozati állatokat. Ennek ásása közben megtalálták a fát. 

   Közeledett Jézus szenvedésének ideje, a fa kiemelkedett a vízből, és a felszínén lebegett. Ebből készítették a zsidók a Megváltó keresztjét. E történet szerint az a kereszt, amely által üdvösséget nyert az emberiség, abból a fából származott, amely által kárhozatra jutott. (Caxton /szerk./ 1900, 169–171.)

  A legendafüzér egy másik epizódja szerint maga a kereszt fizikai valójában is megjelenik a Paradicsomban, ahogy azt Nikodémus evangéliuma zárófejezetében írja. Az apokrif irat szerint Jézus feltámadása után leszállt az Alvilágba, majd bevonult a Paradicsomba és bevezette oda Ádámot. A Paradicsomban megláttak egy rabló külsejű férfit, vállán kereszttel. Kiderült, hogy ő a bűneit megbánó jobb lator, akinek Jézus halála előtt megígérte a paradicsomi életet. A lator a saját keresztfájával a vállán érkezett meg a Paradicsom kapujához, és Szent Mihály arkangyal a kereszt jelére bebocsátotta őt. (Dörömbözi /szerk./ 1998, 142–143.) Igaz, itt nem konkrétan Jézus keresztje megy be a Paradicsomba, de a lator a kereszt általi megváltás kegyelmi ereje által juthat be oda saját keresztjével.

   A Harbaville-triptichonon tehát Jézus kereszthalála és feltámadása által, a teremtés helyreállított rendjének idilli állapotát látjuk. A Paradicsom két központi fája meghajol a kereszt felé, tisztelegnek Jézus Krisztus győzelme előtt és maguk is újjászületnek az őket átölelő megváltó kegyelmektől.

  A Jelenések könyve további adalékokat kínál a Szent Korona-képek életfái szimbolikájának megértésében. A zárólátomás vonatkozó része így szól:

„És megmutatta nekem az élet folyóját, kristályhoz hasonlóan ragyogott, Isten és a Bárány trónjából fakadt. Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak.” (Jel 22,1–2)


A látomás előképe, illetve ószövetségi párhuzama Ezekiel próféta könyvében olvasható. Először a templom küszöbe alól fakadó élő vízről ír, majd nem sokkal később a szövegben ez áll:

„A folyó mentén, mindkét parton mindenfajta gyümölcsfa nő, amelyeknek lombja nem hull le, s gyümölcse nem fogy el: minden hónapban friss gyümölcsöt hoznak, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül, lombjuk pedig orvosságul szolgál.” (Ez 47,12)


Három bibliai kép áll előttünk; a Teremtés könyvének fái a kezdeteket jelentik, a Jelenések könyve életfái az utolsó időket, illetve a világ vége utáni, megdicsőült új világot, a teremtés rendjének helyreállását, és ehhez kapcsolódik Ezekiel látomása.

   Visszatérve a Szent Koronához; az idézett bibliai szövegek, az apokrif akták, és a Szent Kereszt-legenda, valamint a Harbaville-triptichon képi parafrázisa segítségével kíséreljük meg megfejteni a fák jelentését a trónoló istenalakokkal való összefüggésben!

    A Pantokrator-képeken nem a kereszt van a központban, hanem egy-egy isteni személy, (bár az Atya lemezére erősítve maga a kereszt is megjelenik). Trónon ülnek, a fák által közrefogva. A kompozíciók mintha a Jelenések könyve idézett szakaszának konkrét illusztrációi lennének. A szöveg „Isten és a Bárány trónjá”-t említi. A felső zománclemezen a teremtő Isten, az elülső lemezen a Bárány, vagyis Jézus trónol. És mindkettő mellett megjelennek az életfák. Az élet vize nincs a képeken, de a királykoronázással összefüggésben, azon láthatatlan kegyelmek összességét tekinthetjük annak, melyeket a szertartás során a beavatott uralkodó megkap a szentelmények által. És ezek valóban a megdicsőült Jézus Krisztus trónusából fakadnak, ahogy a király is az ő kegyelméből nyeri el trónját.

    A fák a trón felé hajlanak, akárcsak a Harbaville-triptichonon. A fák törzsén ferde sávozás látható. Ez a triptichon által nyer magyarázatot, a szőlő és a borostyán feltekeredését jelölheti leegyszerűsített formában, tehát a megváltás, a feltámadás és az örökkévaló élet jelképei.

   Németh Zsolt megjegyzi, hogy az elülső lemez fatörzsein a sávozások közötti pontocskák puszta sorminták, díszítő elemek lehetnek, nincs szerves jelentésük. Én ezt vitatnám. Nemhogy organikusak, de egyenesen teológiai üzenetük van. A teljes magyarázat érdekében vonjuk be az elemzésbe a Teremtő Isten képét is! 


   Ha jobban megfigyeljük a két zománclemezt, azt látjuk, hogy az életfák nem ugyanabban a létállapotban lettek megkomponálva. A felső lemez fáin, sem a törzsön, sem a lombokban nincsenek pontocskák, de a ferde sávozás ott is feltűnik. Az Atya képén a szépen megfogalmazott ág-motívumoknak nem csupán esztétikai értékük van. Itt a lombkoronában a magból kikelő kunkorodó, hajladozó, rügyben végződő, fiatal növényzet jelenik meg. Az éppen csak kicsírázó élet. Láthatólag nemcsak a Nap és a Hold, az éjszaka és a nappal elválasztása  utal a Teremtő Atyára (Pap Gábor felismerése), hanem a magból éppen megszülető élet, a teremtés pillanatának szimbóluma. Ez is mintha csak a bibliai történet illusztrációja lenne. Miután Isten kiemelte az ég alatti vizekből a szárazföldet, így szólt: „Teremjen a föld zöldellő füvet, amely magot hoz, és gyümölcstermő fát, amely a földön faja szerint meghozza gyümölcsét, a belsejében maggal!” (Ter 1,11) Tehát a szöveg fontosnak tartja a magot, mint az élet továbbadásának eszközét is megemlíteni. Mintha az Atya képének akotója ezt sűrítette volna egy szimbólumba. 

    A felső Pantokrator-lemez fatörzsein ott látjuk a felfelé csavarodó indákat is, amikről már tudjuk, hogy a megváltás és az örök élet jelképei. Miért kerültek mégis a teremtés pillanatába? Azért, mert Jézus Krisztus megváltó halála és feltámadása öröktől fogva elhatároztatott, ezért potencialitásában már idők kezdetén jelen volt a Teremtő Isten gondolatában. Emlékezzünk rá, hogy Nikodémus apokrif aktájában Mihály arkangyal előrevetíti Széthnek, Ádám fiának Jézus megváltó halálát. De ne felejtsük el, hogy a keresztény teológia szerint az Ószövetség kánoni könyveiben több helyen is megtalálható Jézus szenvedésének jövendölése. (Egy jó összefoglaló itt: https://biblia.hu/muv_jkm/jkm_mess.htm)


    Az oromzati Pantokrator-képen a lombok ágai már kifejlődtek, kiegyenesedve határozott, önálló tartásuk van, bár végeiken látható rügyek az élet további növekedését ígérik. Az Atya fái és a Fiú fáinak megfogalmazása tehát nem esztétikai kérdés, hanem az eltérő létállapot jelölése. Az előbbin az éppen kicsírázó, utóbbin a kifejlődött, megerősödött élet látszik. 

    Az oromzati képen a fák ferde sávozása közötti pontocskák pedig a Harbaville-triptichon fáira tekeredő szőlő és borostyán bogyós terméseinek vázlatos jelölései lehetnek. De ha emlékszünk, a Jelenések könyve szövegében – ahogy Ezekiel látomásában is – az élet fái minden hónapban gyümölcsöt hoznak, azaz tizenkétszer egy évben. Az oromzati Krisztus-alak jobbján levő fa törzsén és lombjában éppen tizenkét pontocska van. Fontos, hogy nemcsak maga a lomb hoz gyümölcsöt, hanem a rátekeredő kúszónövény is, legyen az szőlő vagy borostyán. Ez azért lehet lényeges, mert a megújult, helyreállított paradicsomi létben az életfák a megváltás műve által teremnek újra, és nem önmaguk erejéből. 


   Mivel a Teremtő Isten lemezén még nincs beteljesedve a megváltás, ezért nincsenek jelen a gyümölcsök, csak az éppen kicsírázó élet. Az Atya zománclemeze tehát a kezdetet, a Fiú lemeze a véget és az abból fakadó új korszakot, a teremtett világ helyreállított rendjét mutatja be.

    Arra is felhívnám a figyelmet, hogy mind az Ezekiel-, mind a Jelenések-szöveg a lomboknak gyógyító erőt tulajdonít (a Jelenésekben: „fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak”). Erre mintegy válaszul a Korona abroncsának ikonográfiai programjában ott szerepel a két orvosszent, Kozma és Damján.


Ami a fakorona belső motívumait illeti, el kell ismerni Németh és Pap azon állítását, hogy a felső lemezen rendezettebb módon fogalmazódik meg a lombok tartalma. Amennyiben az istenalak megformálásában az oromzati-lemez mestere a jobb, a fakoronák megformálásában a felső Pantokrator mestere győzött. Ettől eltekintve, az amúgy is teljesen eltérő stílusuk és eltérő életállapotok jelölése miatt ez sem érv az elülső Jézus-kép másodlagossága mellett. A két lemez teológiai üzenetük által szorosan összekapcsolódik, egyik a másikra utal. A fentiek értelmében különböző megformálásuk ellenére egységes képi programot alkotnak, ezért sem lehet az oromzati Krisztus-képet elválasztani a Koronától.

  Itt most térjünk vissza Pap Gábor észrevételéhez, miszerint az oromzati Krisztus-kép életfáinak lombozata a törzs felé le van zárva, nincs biztosítva az „áramlás”. 

   Láttuk, hogy nem is annyira áramlásról, sokkal inkább a megváltás jelképeiről szólnak a sávok, de vajon tényleg igaz lenne maga a lezártság? Én úgy gondolom, hogy a lemez készítője pont az ellenkezőjére törekedett. Erősebb nagyításban szemlélve a fákat, észrevehető, hogy a törzs és a lomb összeolvad, egyazon kék, elválasztás nélküli alakzatként jelenik meg. Csak a lomb belső tartalma – mintha egy anyaméhbe látnánk bele – lett külön megformálva. Az Atya fáinak ugyanez a rendszere, tehát eltekintve a Teremtő fái lombozatának szebb megfogalmazásától a két fa ugyanazon szerkezeti megoldást követi.


A kétféle fatípus alapszerkezete


■ Németh Zsolt szerint a felső Pantokrator fáinak belső indamotívumai megismétlődnek Fülöp lemezének oldalmintasorában (megjegyezném, hogy Jánosnál is). Az oromzat képének fáiban, a kevésbé cizelláltan megfogalmazott belső növényzet sehol sem ismétlődik meg a Korona zománclemezein.

Reakció: Valóban, de ez nem jelent semmit, és nem kritérium. Az abroncs képein sehol sincsenek oldalminták, ahol az oromzati fák lombjai megismétlődhetnének, csak alakok és feliratok.


■ E gondolatmenet zárásaként Németh Zsolt megjegyzi ugyan, hogy mindezek ellenére „a kép készítője kiemelkedően ügyes kezű művész volt”, ami a technikai tudást illeti, de arra a következtetésre jut, hogy „a Krisztus-kép alkotója más, mint a Korona eredeti zománcképeiéi: nem volt tisztában bizonyos képnyelvi elemekkel és más ízlésvilágból táplálkozott.”

Reakció: A felhozott példák, párhuzamok, ellenérvek, elemzések egyáltalán nem erről beszélnek. Az oromzati Jézus-kép mestere nagyon is tisztában volt minden képnyelvi elem értelmével, valamint a bizánci Krisztus-ábrázolás szabályrendszerével, és tudatos teológiai koncepció mentén dolgozott. A mondat utolsó fele viszont teljesen igaz, valóban „más ízlésvilágból táplálkozott”, de ez nem fogyatékosság, hiszen az abroncsnak és a keresztpántoknak egészen más a képi világa. 


■ „A Teremtő ábrázolásával kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy bizánci hatásokat mutat, (...) a nyolc apostol szinte minden kutató szerint nyugati műhelyben készült.”

Reakció: Nemcsak az Atya képe, hanem az apostol-képek díszítőmotívumai is bizánci mintákat követnek, ezért vegyes, nyugati-keleti befolyásúnak kell tartanunk a keresztpántok zománclemezeit. Erről bővebben itt írtam: 

http://szentterszentido.blogspot.com/2018/07/normal-0-false-false-false-cs-ja-x-none.html


Remélhetőleg elég ellenérvet és magyarázatot tudtunk felhozni a Németh Zsolt által felvetett problémákra. A felsorolt „ügyetlenségek” és az abroncs képeitől való eltérések a bemutatott párhuzamok alapján megmagyarázhatók a bizánci képművészet ábrázolási szokásaival és szabályaival vagy a keresztény teológia tanításával. Másik részük – itt a szabálytalanságokra gondolunk – kisebb-nagyobb mértékben az abroncs többi lemezén is jelen van. Ezek részletes bemutatására írásunk harmadik részében kerítünk sort. Továbbá bemutatjuk, hogy a kutató milyen jellegű képet javasol az oromzat eredeti alkotásaként, és az észérvek logikájával is kiállunk a tárgyalt Krisztus-kép Koronához tartozása mellett.


Scheffer Miklós

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése