2018. július 3., kedd


A SZENT KORONA APOSTOLKÉPEINEK PÁRHUZAMAI

Ha az ember a Szent Korona-kutatás szerteágazó, ingoványos, de annál izgalmasabb területére merészkedik, előbb-utóbb eljut egy alapvető kérdéshez; vannak-e a Korona egészének, vagy bizonyos elemeinek művészettörténeti, ötvösművészeti párhuzamai? Mert bármennyire is egyedi, különleges és titokzatos a magyarságnak e mindennél becsesebb kincse, mégiscsak egy bizonyos korban, a kor technikai színvonalán, eszközeivel, az uralkodó képalkotó kultúra és mindenek előtt vallásos szellemiségében készült. A készítők bár egyedi alkotásra törekedtek, nem függetleníthetők saját koruktól, annak művészettörténeti irányzataitól, alapvető motívumkincsétől.

Sok szempontból lehet kategorizálni a Szent Korona részeit, de a legszembetűnőbb elkülönülés a zománcképek stílusából adódik. Az abroncs képei mégha nemükben a legmagasabb minőség színvonalát is jelentik, könnyen rokoníthatók a bizánci ötvösművészet hasonló remekeivel. Az arany háttérre, a szentek mellképként való ábrázolására, a feliratok elhelyezésére, a rajzi stílusra sok bizánci példát lehet hozni. A keresztpánt esetében már nem ennyire egyértelmű a helyzet. Itt, az abroncs képeivel ellentétben teli zománc képeket láthatunk, vagyis a képmező egész felülete ki van töltve rekeszzománc motívumokkal, a figurák pedig egészalakosak. Ezekre a remekművekre nehéz közvetlen kapcsolatot találni.
Két úton is elindulhatunk a párhuzamok keresése során. Vagy az ötvöstechnika felől közelítjük meg a kérdést, vagy a rajzi sajátosságok felől, hiszen minden képzőművészeti ág alapja a rajz. Jelen írásomban ez utóbbi megközelítés mentén vázolok fel néhány észrevételt.
A rajzi párhuzamok keresése alkalmával bukkantam rá a Sankt Galleni Evangélium illusztrációira. Rögtön feltűnt, hogy a benne található szentek ábrázolásai mekkora hasonlóságot mutatnak a Szent Korona apostolképeivel. Tovább kutatva arra is fény derült, hogy nem ez az egyetlen kódex, aminek alakjai hasonlóak, és mindegyik közös vonása, hogy ír szerzetesek művei a 800–1000 közötti időből.
Sankt Gallen ősi apátsága Svájc északkeleti csücskében található. 612-ben Szent Gál, az ír származású bencés szerzetes a Steinach felső völgyébe telepedett le. A tényleges kolostoralapítás száz évvel később, 719-ben történt és Szent Otmar, az alemann pap nevéhez fűződik. A monostornak sajátos magyar vonatkozása is van, az úgynevezett kalandozó magyarok itteni hadjáratát Ekkenhard apát krónikája örökítette meg.
A földrajzi távolság ellenére az ír kapcsolat már a gyökerektől, Szent Gál révén adott volt, de később is megmaradt, hiszen a koraközépkori ír kódexművészet olyan magas fokra jutott, hogy nemcsak a könyvek jutottak el  szerte Európa területére, de maguk a könyvmásolók is. Sok európai kolostor foglalkoztatott ír könyvművész-szerzetest. Így az általuk képviselt stílus nemcsak hazájukban, de Európa számos részén befolyásolta a kódexművészet stílusának alakulását.
Lássuk most, mely kódexek figurális ábrázolásai mutatnak szerkezeti rokonságot a Szent Korona apostol-alakjaival! A szemléletesség kedvéért a szent alakok és koronánk apostolfiguráinak sziluettrajzát egymás mellett és egymásra vetítve is bemutatom.

A befoglaló forma kiemelése


Sankt Galleni Evangélium, 8. század – Szent Márk
Sankt Galleni Evangélium, 8. század – Szent János

Book of Mulling 8. század
Gospel Book 8. század

Book of Kells 9. század

A közös jellemzők:
– statikus, frontális póz
– tömzsi arányok
– a testhez képest nagy fej a glóriával
– az úgynevezett „kulcslyuk”-szerű befoglaló forma
– előre szegezett merev tekintet
– sajátos haj és szakállábrázolás
– ruharedőzet
– az alakot gazdag díszítőmotívumok keretezik (nem a díszítőmotívum stílusa, hanem az elhelyezkedése jelenti a párhuzamot.)


A Book of Kells miniatúrája és a Pál-lemez szerkezeti felosztása


A szerkezeti és stílusbéli hasonlóságok véleményem szerint figyelemre méltóak. Amikor feltűnt az egyezés, azt is feltételeztem, hogy biztos nem én vagyok az első, akinek ezt észrevette. Mint kiderült számomra, Gerevich Tibor művészettörténész már a II. világháború előtt felhívta erre a figyelmet.
Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy az ír evangéliumi illusztrációk festett képek, míg a Szent Korona apostolképeinek rajzolatát a meghajtott rekesz szalagok és az általuk kialakított mezőket kitöltő színes zománcfelületek adják meg. Nyilvánvalóan ez sokkal nehezebb, körülményesebb út egy kép kialakítására, mint a pergamen és az ecset. És mindezt elképesztően kis méretben, nagyjából 3x5 cm-ben! Tehát mind a méretből, mind a képzőművészeti technikából adódóan a rajzi részletek szükségszerűen nem egyezhetnek.
Mégis szinte biztosra vehetjük, a Korona zománcképei is először rajzos formában születtek meg, hiszen az alkotó elme először rajzolva tervez, mielőtt hozzálát művének megvalósításához. 
És ezúton megfogalmazhatjuk azt a feltételezésünket, hogy aki az apostolképeket tervezte, nagy valószínűséggel ismerte az ír könyvművészet bemutatott alkotásait.

A helyzet mégsem ennyire egyszerű. Ugyanis a figurák bármennyire is hasonlóak,  az apostolokat keretező motívumok teljesen elütnek az ír párhuzamoktól. Olyannyira, hogy földrajzilag teljesen ellentétes irányba, a Bizánci Birodalomba visznek  minket. Az apostolképeket keretbe foglaló díszítések közvetlen párhuzamait itt találjuk meg. Milyen típusú díszítésekről beszélhetünk?
– Kanyargó indák, melyek szárvégei három csúcsban („rügyben”) végződnek – ilyen díszítményeket figyelhetünk meg János, Tamás és Fülöp képén.
– Körben elhelyezett egyenlő szárú apró kereszt – János, András, Pál esetében.
– Fogazott rombusz – Jakab és Péter zománclemezén láthatóak.

A bizánci művészetben mindegyikre találunk a Szent Korona hasonló motívumaival szinte tökéletesen megegyező példát.

Ikonberakás 10. század

 
Mutatópálca vége 11. század


Arkangyal az Aranyoltárról (Velence, Szent Márk bazilika)










Milyen következtetéseket vonhatunk le ezekből a tényekből? Meglátásom szerint a Szent Korona apostolainak zománcképeit olyan mester készítette, aki ismerte a koraközépkor ír ábrázolóművészet szóban forgó példáit, de ugyanakkor a bizánci motívumok jellegzetességeivel is pontosan tisztában volt. 
(Fontosnak tartom leszögezni: a Szent Korona apostolképeinek megalkotója nem szolgai úton másolt és bizonyos képi elemeket összerakott, hanem korának motívumaiból, stílusainak felhasználásával, a szent alakokkal, a keretező díszítésekkel, a sajátos feliratokkal valami teljesen egyedit és önmaga művészeti produktumán túlmutatót alkotott, amelynek kifejtésére most nincs mód.)
Ebből pedig sokminden következik.
Először is; már csak ezért is hibás szemlélet a Koronát „latin” és „görög” részekre felosztani, mert a „latin” rész legalább annyira „görög” is. Aztán azt sem szabad elfelejteni, hogy a Korona egészét tekintve így mégiscsak a görög hatás kerül túlsúlyba, ami a zománcképek jellegzetességeit illeti, hiszen ha számot vetünk az abroncs és a keresztpántok képeinek stílusával, azt látjuk, hogy az abroncs lemezei Bizánc felé mutatnak, a keresztpántok esetében maguk az apostol-figurák nyugat felé, a keretező díszek bizánc irányába. Összevetve; kelet és nyugat – kelet, 2:1 kelet javára. Harmadrészt azt a feltevést is megkockáztathatjuk, hogy a keresztpántok zománcképei Európa olyan térségében készültek, ahol egy bizonyos időszakban egyforma erővel hatott a keleti és nyugati szellemi befolyás.
Foglalkozzunk most a korszakolás kérdésével. Mivel az ír stílusú kódexfigurák legkorábban 8. században készültek, a Szent Korona apostolképeinek megalkotását sem tehetjük ennél  korábbra. A keretező bizánci jellegű díszítőelemek jelenléte nem szűkíti, inkább tágítja az időintervallumot, mivel azok használatára a 10., 11., 12. századból is vannak példák. Másirányú vizsgálódásból viszont megerősítést nyer, hogy a Szent Korona mégiscsak köthető Szent István személyéhez, mert a fiának, Imrének címzett Intelmek tartalmi, szerkezeti felépítése és a Korona képi programja túl nagy hasonlóságot mutat ahhoz, hogy szó nélkül elmehessünk mellette. 
(E témában lásd: http://szentterszentido.blogspot.com/2013/10/eletnek-koronaja-szent-korona.html)
Ezt összevetve tehát a művészettörténeti párhuzamokkal feltételezhetjük a 8. századtól a 11. század első feléig tartó időszakot, amikor az apostollemezek készülhettek.
Visszatérve a készülés feltételezett térségéhez, adott tehát a 8-11. század időszaka, és olyan helyszín, ahol egyszerre érvényesül a keleti és nyugati keresztény kultúra hatása. Mi más lehetne ez a térség, ha nem a Kárpát-medence! Az alábbi térkép jól mutatja a keleti-nyugati térítés határát a tárgyalt korszakban.



Láthatólag van egy  nagy közös halmaz, ami majdnem teljes egészében a Magyar Királyság területét jelenti. Ez a kettős hatás egyúttal arra a kérdésre is frappáns magyarázatul szolgál, miért kétnyelvű a Szent Korona. Teljesen természetes és logikus a latin  és a görög nyelv jelenléte a Koronán olyan térségben, mely egy latin kultúrájú és egy görög kultúrájú nagyhatalom között fekszik, ahol egyaránt érvényesül valamilyen formában kulturális/vallási/politikai kisugárzásuk.
A Koronán észlelt „görög” túlsúly pedig olyan időszakról árulkodik, amikor még a keleti stílushatás erősebb volt a nyugatinál. Az Árpád-féle magyarság kelet felől vándorolva a Kárpát-medencébe való betelepülése során nyilvánvalóan a kereszténység keleti ágával ismerkedett meg először. Bizánccal érintkezett előbb akár üzleti, akár vallási, vagy politikai indíttatásból, legyen az akár ellenséges, vagy békés. A nyugati hatás beengedése későbbre tehető. Gondoljunk csak arra, hogyan alakul hazánk nyugat-politikája a 907-es pozsonyi csatától István király haláláig.

Összefoglalva tehát, ha a Korona teljes egészéről nyilatkozni sokkal bonyolultabb kérdés, de az apostollemezek elemzésén keresztül  következő észrevételeket, feltevéseket fogalmazhatjuk meg:
– az apostolok zománclemezeire közvetlen párhuzamot nem igazán lehet találni, azok egyedi alkotások, mégis képi elemeikben köthetők bizonyos kultúrákhoz
– rajtuk egyaránt érvényesül a nyugati (ír) és a bizánci hatás
– olyan helyen kellett készülniük, ahol egyszerre volt jelen a keleti és nyugati művészet szellemisége – a legkézenfekvőbb javaslat erre a Kárpát-medence
– mivel a Szent Korona zománcain a bizánci stílus a dominánsabb, ez olyan időszakra vall, amikor a nyugati keresztény kultúra már megjelent  térségünkben, de még a bizánci művészet kisugárzása dominánsabb
– így a készülési időkeret legkorábbi pontja az apostolfigurák ír párhuzamaiból kiindulva a 8. század vége, a legkésőbbi pedig István király uralkodásának időszaka lehet.


Scheffer Miklós








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése