Szent Tér Szent Idő

A NAGYMAROSI PINCELABIRINTUS TITKA

Szerte az országban találkozhatunk középkori eredetű pincerendszerekkel. Talán a legismertebbek a budavári, mely több kilométernyi járatrendszerével keresztül kasul behálózza a várhegyet. Az utóbbi évtizedben került a figyelem középpontjába Pilisszántó község a maga rejtélyes leleteivel, az ún. keresztes kővel és a régi temetőben talált középkori templomfalaival. Árva Vince, néhai pálos szerzetes és vele együtt sokan meggyőződéssel vallják, hogy e község mellől ered a pálos rend, itt volt az első szerzeteseknek otthont adó hármas barlang és a Szent Keresztről elnevezett anyakolostor. Szőnyi József volt polgármester beszámolója szerint a falu alatt igen kiterjedt, szövevényes téglaboltozatos alagúthálózat húzódik, melynek egyes járatait már a középkorban betömték.

Erről bővebben itt olvashat.

Az előzőekhez hasonló, nagyon különleges, de kevésbé ismert pincerendszer található Nagymaros utcái és házai alatt.

A középkori státuszának megfelelően, jelenleg  is városi ranggal bíró településen a 60-as, 70-es évektől kezdve állandó beomlások, a házfalak repedezése és süllyedése irányította a figyelmet a földalatti titkokra. Ekkor derült ki, hogy a felszín alatt középkori eredetű, több kilométer hosszú, néhol emeletes, téglaboltozatos alagúthálózat rejtőzik. Mivel egyes részei veszélyt jelentettek a lakóházak épségére, az évek során többször is bányászok szálltak ki a helyszínre és a kritikus részeket betömték.

Közkeletű romantikus magyarázat szerint, a talán terménytárolásra szolgáló járatokat a török időkben menedékhelyül használta  a lakosság. De az igazán izgalmas az a kósza vélekedés, hogy a járatok a Duna alatt átfutva összeköttetésben álltak a középkori Visegrád hasonló pincéivel.

Több jel is arra mutat, hogy Nagymaros naptárköri jelentősége kiemelkedik a többi település közül. Templomát a visegrádi vár irányába tájolták, ahol 200 éven keresztül a Szent Koronát őrizték. (Erről bővebben itt.) A vár feletti napkelték, és egyéb, itt nem részletezhető érdekes jelenségek egyre nyomósabb érveket szolgáltatnak különleges szerepével kapcsolatban.

Nem hiszem, hogy a jelenlegi ismereteink megnyugtató és kimerítő választ adnak az alagutak születésére, eredeti rendeltetésére. Rendszerük teljesen elüt a szokványos, valóban bor és egyéb földi javak tárolására szolgáló pincékétől. Ez utóbbiak összeköttetés nélkül, egymástól függetlenül nyúlnak be a hegyek oldalába, nem alkotnak összefüggő hálózatot.

Tudva azt, hogy az utcaszintek az évszázadok folyamán feltöltésekkel emelkedhetnek, felmerülhet az a lehetőség, hogy ami ma mélyen a föld alatt rejtőzik, az hajdan közelebb a felszínhez, hétköznapibb módon, csupán az akkori házak praktikus tartozéka lehetett. A település jelenleg is álló, legrégebbi épülete a XIII-XIV. századi római katolikus templom, amelynek padlószintje meghatározza a középkori járószintet. Ehhez képest a pincék több méterrel mélyebben vannak, tehát évszázadokkal ezelőtt is így volt.

Ráadásul a járatrendszer egyik legérdekesebb része pont itt, a templom alatt-mellett található. Egyesek szerint több szint húzódik egymás alatt. E járatok egyikéből került elő 1979-ben a templom korai, kőből faragott gótikus szentségtartója. A 80-as években az alagutak más részéből középkori cserepeket és kardmarkolatot hozott felszínre a bányászok ásója.

A templomkörnyéki járatokról a 60-as évekbeli feltáráskor fotókat készített Nagy László és Varga Zoltán, helyi lakosok, amelyek aztán Döbrössy Mihályné Valentin Kriszta helytörténet-kutató birtokába kerültek. Segítségét megköszönve, az ő jóvoltából és szíves engedélyével, ezekből közlök most néhányat.